2025/06/26

Hiátus ügy és játékok tömkelege

Sok szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót. Volt cirka 2 hónap kihagyás, ez annak köszönhető, hogy nem tudtam mit írni nagyon. Esetleg azt tudom most, hogy végre valahára elkezdődött a nyári szünet. Most már bődületes a kánikula, napközben szinte nem is megyek ki, csak este és reggel.

Elkezdtem március 20-án edzésre járni, nem tudom, írtam-e. Jól haladok, már vannak jelei, hogy van is értelme.

Továbbá jó pár videojátékot is csináltam/csinálok, természetesen gDevelopban. Pár hete elkészítettem a "Klinikailag bizonyítottan szar játék"-ot, amiről Videára is osztottam meg bemutatót. Igazából csak az volt a lényege, hogy felfrissítsem a tudást, mert a gDevelopban potenciált látok. Nagyon komoly gondolatok nincsenek mögötte... még, mivel tervezek egy 2. részt is, ami már többről fog szólni. Kb. ilyen Sonic Robo Blast 1 és 2 közötti átmenet lesz, de nem annyira erős.

Most előkészületben van a "Sugártrimmer", amit, ha jól emlékszem, egy random reggelen, egyből felkelés után találtam ki. Vagy megálmodtam...? A lényeg, hogy a koncepció jól működik, de a valóságban kicsit nehezebb a játék, mint amilyenre számítottam. Itt van addig pár kép:





Kiadás után a prototípusok is elérhetők lesznek a forráskóddal együtt, szóval essetek neki majdan bátran.

Ezután szeretnék egy Sonyik rajongói játékot elkészíteni, aminek már megvan a neve. "Team Sonic: REALMS" lesz, bár lehet "Team Sonic: spacetime havoc", és "Team Sonic: portal chaos" is; az első tűnik a legjobbnak, mert rövid. Azért Team Sonic és nem szimplán Sonic, mert azt akarom, hogy minden szereplőről szóljon a játék; meg az túl sematikus és diszeredeti, ha a Sonic név mellé egy random szót odacsapok. Az lesz a lényege, hogy a Móbiusz és a Föld között portál nyílik, ami Dr. Tojásférfi figyelmét felkelti. A Földre is telepít ezután robotokat, és így ott is lesz dolgunk. A zónákat valódi helyszínekről fogom mintázni.

Többi terv között szerepel az 1 éve elkezdett, és 1 éve befejezett Bounce remake újracsinálása/újrakezdése, mivel most már több tapasztalatom van, és szerintem jobban is meg tudom csinálni. Az a harci helyzet, hogy azon poszt óta haladtam a játékkal rendesen, talán azt is kiadom bónusz tartalomként, ha a remake remakeje is meglesz. Habár pixelartot rajzolni nem tudom, mennyire tudok még jól.

Még áprilisban vettem meg a Portált és a Freedom Planetet. Ez utóbbiról hadd beszéljek egy kicsit. Tudom, 11 éves a játék, de a legkisebb mértékben sem érdekel. Az első végigjátszás majdnem egy hónapba telt, mert egyszerűen iszonyat nehéz ÉS hosszú játékról van szó. Azóta már soxor végigvittem (leginkább Carollal, mert vele szeretek játszani; könnyű irányítani), és most már élvezem. Határozottan nem rossz játék, csak a történetmesélés az, ami kifejezetten szar. Jó párszor konkrétan végig kell játszani az egészet, ahhoz, hogy teljesen megtudjuk a történetet. Bár ez volt valamennyire az alapötlet, mivel mind a 3 karakter esetén különböző átvezetőket kapunk a pályák között, hogy az Ő szemszögükből lássuk a cuccokat, de még így sem teljesen tiszta néha, hogy mi történik, és miért.
Sok ember utálja a szinkronszínészek teljesítményét, én nem. Valahol csak kezdeni kell, és így legalább bebizonyították, hogy egyszer ők is voltak bénák, és hogy tényleg emberből, és nem MI-ből vannak.

A játékkonzolommal meg... haladok, még mindig a videomodult csinálom, már vagy 6 hónapja. Kicsit sem idegesít enyhén.

Most eldöntöttem, hogy a blog HAVI kiadásokat fog közölni.