2025/01/27

Megemlékezés az egyik kedvenc magyar videósomról

E szövegben írnám le gondolataimat egy nemrég letűnt magyar jutyukeremről, teljes név szerint [Admin] Spionról. Nem halt meg (legalábbis remélem) hanem a csatornáját törölték. Ha minden igaz, akkor azért törölték, mert megszegte az ÁSzF egyik pontját, viszont hogy melyiket, azt nem tudni.
2007-ben kezdte a pályafutását egy... igazán érdekes videóval, amiben felvette, hogy egy építkezésen a kőműves és még egy srác egymással "lézerkardoznak". Később abbahagyták, mivel feltehetőleg megjelent a főnök, az egyik hozzászóló szerint. A következő videó szintén egy építkezésen volt, nagy eséllyel ugyanazon. Itt a kőműves a harcművészeti tudását kívánta bemutatni egy kőtábla szétverésével, amit a másik emberünk tartott. Miután szétkapta a kőtáblát, a másik ember elijesztette a kőművest (egyébként valamilyen Jánosnak hívták).
Ezután még pár videót rakott ki, pl. Trabant vs Fiat videót, vagy egy ugrást a háztetőről. Talán 2015-ben tette közzé első MineCraft-es videónyát, amiben egy szerveren játszott, és annak egy részletét bemutatta (szerintem a MesterMC 6-os szervere lehetett, mert a legtöbb időt ott töltötte el).
Mikor otthon videókat néztem, ő töltötte ki a megnézett videóknak mondhatni 70%-át. Legelső volt, amit tőle néztem, egy földbe épített titkos ajtós gép. 2×8 blokk lehetett az ajtó mérete. Két gombbal lehetett üzemeltetni, az egyik a lejáróban volt, a másik egy, a gép melletti fa tövébe volt rejtve. Egy T-flipflop vöröskő-hálózat vezérelte az egészet. 22 perces volt a videó.
Egy másik kedvenc videóm volt tőle az, amikor egy eléggé összetett liftet mutatott be. Vagy azt is kismilliárdszor néztem meg.
Volt még egy videója (de inkább 2), amiben a 6-os szerón hotelt épített, természetesen rectón funkcionalitással egybeépítve. Meg még csinált egy rectónos házat a saját pályáján, meg még egy titkos ajtót, amit ha jól emlékszek, egy Varga Dávid/Bálint nevű ember javasolt neki. Egy esőerdős kialakítása volt a jól megszokott extra nevű pályáján, amit egyébként anno le is lehetett tölteni. Én is beszereztem, de mivel nagyon sokszor újult meg a MineCraftos pályim listája, ezért rég az idő ködébe veszett.
Bemutatott továbbá egy jóslógépet, ami annyiból állt, hogy egy nagyon nagy képernyő elé kellett állni, és be kellett egy tárgyat dobni a kijelölt helyre. Ekkor a gép kiírta, hogy Igen, vagy Nem. Utána bemutatta a működését, aminek fő része egy találomragenerátor volt, vízhajtással, ami a bedobott tárgyat két irányba moshatta el. Elmondása szerint a gép a távolban látható Mikulás-portré és egy másik gép közös gyereke volt |:-0 .
Volt még egy irónikus videokártya-javítós tutoriálja, amiben azt mondta, hogy a lépéseket nagyon pontosan kell követni. A processzorra kellett volna még hőszívó kenőcsöt-pasztát kenni, de ha ez nem lett volna kéznél, akkor tökéletes megoldás a sertészsír is ikszdé (mondjuk a hőszívási képessége nem tudom, mennyire megfelelő a feladathoz, de azt mondta, ért hozzá). Ezután jött a törésteszt, amiben kalapáccsal szétcsapkodta a fia a kártyát, akit Rolinak hítvak.
Róla jut eszembe, hogy volt egy másik videó is, amiben Spion bemutatta "Roli első kapását". Nagy halat fogott.
(írás közben megtaláltam a Planetminecraft és Let's play index oldalát, mellette egy lehetséges Instagram fiókját).
2019-ben döntött úgy, hogy befejezi a videózást, mivel sokan verbálisan sértegették, meg már nem is volt kedve az egészhe, viszont utána még rakott ki nagy ritkán videókat, például egy Lottógépet is.